Helyünk a világban

Hírek

Kedves látogatók!

A következő időszakban itt a honlapon és a közösségi médiás felületeimen is megújulást, tartalombővítést tervezek. Szeretném a sok-sok új tervemet, ötletemet megmutatni, jóval aktívabb jelenléttel, sok érdekes írással várok szeretettel mindenkit vissza hamarosan! Addig is emailben vagy facebook-on szívesen fogadom az ötleteket, hogy miről szeretnétek olvasni! Szép tavaszt kívánok! Andrea


Örömmel tájékoztatom kedves látogatóimat, hogy 2020. tavaszán újabb képzésen veszek részt, amellyel hamarosan hivatalos eü. és természetgyógyász alapvizsgát teszek, ősztől pedig pszichológia egyetemi alapképzés következik, hogy még több szakismerettel segíthessek:)


Kedves látogatók! A következő időszakban átmenetileg nem dolgozom, hogy a sok évi munkát feltöltődési időszak követhesse: család, pihenés, tanulás, megújulás. Terveim szerint 2021. nyarán folytatom, immár végzett kineziológusként is, és ahogy eddig: empátiával, szakmai tudással támogatva az önismeret útján a hozzám fordulókat.


Kedves érdeklődők!

Elfoglaltságom esetén időpontegyeztetésre sms-ben van lehetőség a 70-9423236-os számon, vagy visszahívás kérhető.


Legnépszerűbb írásom a blogban továbbra is a "Nőiesség, férfiaság - mit jelent a női sor és a férfi sor a családállításban?" A bejegyzésben a női és a férfi erőről írok, azaz arról, hogy mi lehet az akadálya annak, ha nőként vagy férfiként nem érezzük, hogy a helyünkön lennénk.


Tájékoztatok minden kedves érdeklődőt, hogy egyéni és csoportos családállításra 2015. június 1-jétől új helyszínen, a XIV. kerületben, a Várna utca 12-14. szám alatt várok mindenkit!

Az elmúlt két évben "kinőttem" korábbi, szeretett helyemet és reményeim szerint e könnyebben megközelíthető helyszínen még többeknek tudok segíteni megoldást találni a problémákra.

Szeretettel várok mindenkit!:)


Egyéni állításra jelentkezés a 70-942-32-36 os telefonszámon.


Csoportos állításra jelentkezni az info@csaladrendszer.hu címen lehet. Csoportjaimat az érdeklődők számának függvényében szervezem, ezért annak aktuális időpontjáról e-mailben tudok felvilágosítást adni.


Kedves érdeklődők! 2013. októberétől szeretettel várok új, fix helyemen mindenkit, aki szeretne egyéni vagy csoportos családállításon részt venni! Cím: Petneházy utca 76/A.

Kapcsolat

dr. Barna Andrea családállító coach

Hívjon: 70-942-32-36
Írjon itt!

Keressen a facebook-on: Helyünk a világban

Legfrissebb bejegyzés

Testvérek - ki viseli a szülők terheit?

Családunk, amelybe születtünk egy rendszer. Minden tagja együtt alkot egy egészet, amely egyensúlyban van. A legjobb, ha mindenki a saját helyén, saját feladatait oldja meg, ez a mindenki számára...

Karácsonyi ajándék-utalvány - 2013.

Közeledik a karácsony és mindannyian azon gondolkodunk, mi az, amivel ötletesen, személyre szólóan lephetnénk meg szeretteinket. Több érdeklődő is jelezte, hogy szívesen ajándékozna egyéni családállítást párjának, barátnőjének: olyanoknak, akikről tudja, hogy érdeklődnek a módszer iránt és szívesen kipróbálnák, és olyanoknak, akik már ismerik és beszéltek róla, hogy további tapasztalatokat szereznének.

Akik nyitottak az újra és érdeklődnek az önfejlesztő módszerek iránt, örömmel fogadják majd a lehetőséget, hogy megismerkedhetnek a családállítással.

Első alkalommal tehát ebben az évben az adventi időszakban lehetőség van ajándék-utalvány megrendelésére. A megrendelt ajándék-utalványok januárban és februárban használhatóak fel.
Az ajándék-utalvány 20%-os kedvezménnyel igényelhető, ára 8000 Ft.

Az utalvánnyal egy alkalom egyéni családállítás vehető igénybe a megajándékozott által kiválasztott időpontban. Az egyéni családállítás nagyjából másfél óra hosszú - függően attól, hogy hogyan alakulnak a folyamatok.

Az ajándék-utalvány megrendeléséhez kattintson ide és töltse ki az üzenetküldő űrlapot, vagy írjon az info@csaladrendszer.hu e-mail címre. Hívhat is a 70-942-32-36-os telefonszámon!

Az utalvány személyesen átvehető a XIII. Petneházy utca 76. szám alatti családállító helyszínen, vagy fizethető átutalással, ezesetben e-mailben küldöm át a kinyomtatható, névre szólóan elkészített ajándék-utalványt.

Ajándékozza meg szeretteit a változás lehetőségével!

családállítás ajándék-utalvány

e-mail icon Facebook icon