Helyünk a világban

Hírek

Kedves látogatók!

A következő időszakban itt a honlapon és a közösségi médiás felületeimen is megújulást, tartalombővítést tervezek. Szeretném a sok-sok új tervemet, ötletemet megmutatni, jóval aktívabb jelenléttel, sok érdekes írással várok szeretettel mindenkit vissza hamarosan! Addig is emailben vagy facebook-on szívesen fogadom az ötleteket, hogy miről szeretnétek olvasni! Szép tavaszt kívánok! Andrea


Örömmel tájékoztatom kedves látogatóimat, hogy 2020. tavaszán újabb képzésen veszek részt, amellyel hamarosan hivatalos eü. és természetgyógyász alapvizsgát teszek, ősztől pedig pszichológia egyetemi alapképzés következik, hogy még több szakismerettel segíthessek:)


Kedves látogatók! A következő időszakban átmenetileg nem dolgozom, hogy a sok évi munkát feltöltődési időszak követhesse: család, pihenés, tanulás, megújulás. Terveim szerint 2021. nyarán folytatom, immár végzett kineziológusként is, és ahogy eddig: empátiával, szakmai tudással támogatva az önismeret útján a hozzám fordulókat.


Kedves érdeklődők!

Elfoglaltságom esetén időpontegyeztetésre sms-ben van lehetőség a 70-9423236-os számon, vagy visszahívás kérhető.


Legnépszerűbb írásom a blogban továbbra is a "Nőiesség, férfiaság - mit jelent a női sor és a férfi sor a családállításban?" A bejegyzésben a női és a férfi erőről írok, azaz arról, hogy mi lehet az akadálya annak, ha nőként vagy férfiként nem érezzük, hogy a helyünkön lennénk.


Tájékoztatok minden kedves érdeklődőt, hogy egyéni és csoportos családállításra 2015. június 1-jétől új helyszínen, a XIV. kerületben, a Várna utca 12-14. szám alatt várok mindenkit!

Az elmúlt két évben "kinőttem" korábbi, szeretett helyemet és reményeim szerint e könnyebben megközelíthető helyszínen még többeknek tudok segíteni megoldást találni a problémákra.

Szeretettel várok mindenkit!:)


Egyéni állításra jelentkezés a 70-942-32-36 os telefonszámon.


Csoportos állításra jelentkezni az info@csaladrendszer.hu címen lehet. Csoportjaimat az érdeklődők számának függvényében szervezem, ezért annak aktuális időpontjáról e-mailben tudok felvilágosítást adni.


Kedves érdeklődők! 2013. októberétől szeretettel várok új, fix helyemen mindenkit, aki szeretne egyéni vagy csoportos családállításon részt venni! Cím: Petneházy utca 76/A.

Kapcsolat

dr. Barna Andrea családállító coach

Hívjon: 70-942-32-36
Írjon itt!

Keressen a facebook-on: Helyünk a világban

Legfrissebb bejegyzés

Testvérek - ki viseli a szülők terheit?

Családunk, amelybe születtünk egy rendszer. Minden tagja együtt alkot egy egészet, amely egyensúlyban van. A legjobb, ha mindenki a saját helyén, saját feladatait oldja meg, ez a mindenki számára...

Kineziológia

Mi a kineziológia?

Életünk során különböző helyzetekbe kerülünk, amelyek közül vannak, amelyek mély nyomot hagynak bennünk, esetleg anélkül, hogy tudatosan tudnánk róla. Testünk, agyunk azonban "emlékszik" azokra az érzésekre, amelyeket stresszhelyzetekben, már egészen kicsi korunktól kezdve átéltünk, ezért jövőbeli érzéseinket, így viselkedésünket is nagyban meghatározzák korábbi tapasztalataink.

Egy-egy helyzetben - anélkül, hogy tudatossá válnának - felidéződnek a régi érzések és befolyásolják döntéseinket, negatív érzések hatása alá kerülünk. Ilyenkor ismét stresszhelyzetben érezzük magunkat, nem tudunk hatékonyan, nyugodtan cselekedni, döntéseket hozni, előrelépni. A kineziológia abban segít, hogy a bennünk elraktározódott "blokkokat" feloldja és innentől más megvilágításban lássuk mindazt, ami megoldandó feladat számunkra.

A kineziológia hivatalosan a természetgyógyász-képzés része. A blokkok megtalálásában az ún. izomtesztelés segíti a kineziológust, azok feloldásában pedig számos rendkívül hatékony módszer, amelyek közül a leginkább megfelelőt alkalmazza, minden esetben mást és mást, a klienstől függően. Kineziológiai kezelést hivatalos végzettséggel és engedéllyel rendelkező kineziológus végezhet.

A kineziológiát és a családállítást számos pont köti össze, kiegészíti vagy esetenként helyettesíti egymást a két módszer. Erről a blogban olvashat hamarosan részletesebben. A családállítás során is előfordul, hogy kiderül: egy a saját életében történt "trauma" gátolja az embert a kiteljesedésben, nem feltétlenül családi örökség. Ez családállítással feloldható. A kineziológia ugyanezt teszi, és mindehhez a testben (az izmokban, energetikában) is változtatást csatol, a megszüntetett blokk helyébe új, pozitív képet/stratégiát/érzést rögzít. Fordított esetben a kineziológus is találhat olyan blokkot, amely erősen kapcsolódik a szülőkhöz, családi mintákhoz, hiedelmekhez - ilyen esetben szükség lehet családállítással megoldani a hozott nehézségeket. Sok esetben mindkét módszer ugyanarra az eredményre vezet, más-más úton, így mindenki érzései szerint választhatja a neki szimpatikusabbat (ebben a döntésben szívesen segítek további, részletesebb információkkal), de vannak helyzetek, amikor kombinálni a legjobb a kettőt.

Hosszú évek óta egyéni családállítással foglalkozó állítóként számomra a kineziológia tökéletes kiegészítője tehát a családállításnak (ez fordítva is igaz) és teljessé teszi a személyre szabott segítségnyújtáshoz szükséges eszközök sorát. Sőt, azt is mondanám, hogy szemléletével megalapozza az önismeret és a fejlődés útját - a családállítással együtt, vagy akár anélkül.

Ha érdekli a kineziológia és szeretne kineziológiai konzultációt (esetleg a családállítás mellett vagy helyett), akkor szeretettel várom!:)

/A kineziológiáról hamarosan hosszabban, részletesebben olvashat ugyanitt!/

e-mail icon Facebook icon