Bemutatkozás
Barna Andrea
70-9423236 barna.andrea.pszi@gmail.com
Szeretettel köszöntöm! dr. Barna Andrea kineziológus, családállítás-vezető és nyilvántartott mediátor vagyok, diplomás viselkedéselemző.
Segítő szakemberként tíz éve dolgozom együtt a kliensekkel a jobb önismeretért, családi és párkapcsolatokért, a konfilktusok megoldásáért. 2000-ben végeztem jogászként, majd négy évvel később kommunikációs diplomát szereztem. 2013-ban önálló Mediációs Irodát alapítottam Budapesten, majd végzett kineziológus lettem. Jelenleg a Debreceni Egyetem mesterszakos pszichológushallgatója vagyok, miután 2023 nyarán a Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológia alapszakos diplomát szereztem. A szakmai fejlődés mellett az elmúlt két évtizedben folyamatosan hangsúlyt helyeztem az önismeretre: többszáz órányi önismereti munkát végeztem el, ami nélkül véleményem szerint nincs hiteles segítő szakember. Mindig az emberi problémák érdekeltek: elsősorban a párkapcsolatok, az életvezetési elakadások, a betegségek lelki háttere, az anyaság kérdésköre, a családi kapcsolatok. Azt gondolom, hogy a kapcsolatok meghatározzák életünket, és hiszem azt, hogy aki párkapcsolatokkal foglalkozik, annak mély ismeretekkel kell rendelkeznie az egyéni problémákról is. A családállítás számomra önálló önismereti és segítő módszer, amely tapasztalataim szerint megoldást hozhat olyan egyéni problémákra is, amelyekre más módszerek nem.
Hellinger családállítással 16 éve foglalkozom. Rendszer- és családállító coach, field terapeuta végzettségemet hivatalos felnőttképzésben 2012-ben a Gilford Akadémián, gyakorlatomat ezt megelőzően csoportos családállításokat vezető pszichológus mellett szereztem és fejlesztettem tovább az elmúlt évtizedben. Elsősorban egyéni állításokat tartok.
Mindezek mellett számos különböző képzésen vettem részt, amelyek mind segítettek önálló szemléletem kialakításában, amit nagyon fontosnak tartok. Közülük a legjelentősebb, hogy 2013-ban dr. Bíró Gyulának, a Károli Egyetem tanárának köszönhetően elvégeztem az egy éves, 150 órás önismereti NLP és NLPszichoterápia gyakorlati és kommunikációs képzést, amely egy célorientált, jövőre irányuló terápiás módszer. Fontosnak tartom a különböző módszerek ismeretét, ezért 2015-től One Brain kineziológiai képzések sorozatán, 2020. tavaszától természetgyógyász alapképzésen vettem részt és szereztem természetgyógyász végzettséget. A szakmai személyiségfejlődést tréningekkel is igyekszem támogatni, 2018-ban az Erőszakmentes kommunikáció módszerét (Rambala Éva), 2020-ban a mindfulnesst (MBCT) ismertem meg, de többek között a keleti módszerekben is ismereteket szereztem az évek során (Reiki, Prána nadi). A megismert módszerek nagy része jól kiegészíti egymást és az évek alatt egységes háttérré álltak össze a munkámhoz. De a legfontosabbnak az önismeretet és a személyes elhivatottságot tartom: azt, hogy az ember valóban a segítő szakmára hivatott legyen, ez az alap, amire a szakmai tudás felépülhet.
Többféle módszer ismeretében és az évek alatt megszerzett tapasztalatommal megértő, empatikus támogatást tudok nyújtani a hozzám fordulóknak családállítóként immár 10 éve.
Jól ismerem azokat a problémákat, amelyekkel a gyermekeket - akár egyedül - nevelő anyák szembesülnek, és azokat, amelyekkel egy önálló karriert megteremtő nőnek szembe kell néznie. Ma már tapasztalatból ismerem a csecsemőkor mellett a kisiskolás-kor és a kamaszkor nehézségeit, az ikergyermekek körül felmerülő speciális kérdéseket, a válással és a gyermekek külön-nevelésével kapcsolatos, valamint a mozaik-családban felmerülő témaköröket is. Tapasztalataimat - a korábbi jogi tanulmányaimnak is köszönhetően - mindig igyekeztem rendszerbe foglalni, kiegészíteni még több ismerettel, "átlátni" mindazt, ami körülvesz. Ebben a tudatosságban volt segítségemre a családállítás és ezen az úton tudom segíteni azokat is, akik megtisztelnek bizalmukkal.
Mediátori és párkapcsolati tanácsadói munkám során nagy tapasztalatot szereztem a párkapcsolati kérdésekben és látom, hogy sok esetben a családállítás hoz megoldást ezekre a problémákra: beleértve a párkapcsolat hiányának problémáját is. Éppen úgy, ahogy a munka-karrier témában is megoldást hozhat, hiszen magam is a családállításnak köszönhetem, hogy ma már azzal foglalkozom, ami a hivatásom: segíteni az embereknek abban, hogy megtalálják a megoldást problémáikra.
A családállítások során számos nehéz sorssal találkoztam, de azt láttam: ha a helyünkre kerülünk, egyszeriben minden kitisztul.
Mindannyian a helyünket keressük: a helyünket, amely csak a miénk. Családunkban, amelyhez tartozunk, kapcsolatainkban és párkapcsolati konfliktusaink során. Ebben szeretnék segítséget nyújtani a konfliktusok békés rendezésével, a valódi lelki folyamatokra a családállítással történő rátekintéssel, és az egyéni tanácsadás során használt módszerek felhasználásával. Megtalálni azt a helyet a világban, amely igazán a miénk.
Ha érdeklődik a családállítás iránt, olvassa el írásomat arról, hogyan látom én a családállítást, milyen szemlélettel dolgozom.
Blogomban a családállítással kapcsolatos gondolataimról, tapasztalataimról írok, szeretettel várom az olvasókat! :-)
A www.drbarnaandrea.hu oldalon pedig megismerheti mediátori tevékenységemet.
FONTOSnak tartom, hogy képzettségem és szakmai tapasztalatom alapján pillanatnyilag a mentálisan egészséges személyek számára tudok segítséget nyújtani életvezetési kérdésekben, ami lényegében az önismeretet, a személyiség fejlesztését jelenti. Az általam alkalmazott módszerek és technikák nem alkalmasak súlyosabb (pszichiátriai, pszichológusi vagy szakpszichológusi kompetenciába tartozó) problémák kezelésére, megoldására.
Az általam vezetett csoportok, konzultációk és tanácsadás nem terápia, így amennyiben arra van szükség, akkor szakértő, kompetens megoldás igénybevételét tanácsolom az érdeklődőknek és őket oda irányítom. A kompetencia-határok betartását és a titoktartást kiemelten fontosnak tartom, munkám során a jogszabályok mellett a pszichológus etikai szabályokat tekintem irányadónak.
Kineziológus oklevél száma: 76/2001/KIM; Egészségügyi alapnyilvántartási szám: 283088
dr. Barna Andrea e.v. 76328868-1-42
Mivel jelenleg a működési nyilvántartásban átmenetileg még nem szerepelek természetgyógyász-kineziológusként, a nyilvántartásba vételemig kezelést nem, csak kineziológiai tájékoztatást, konzultációt, tanácsadást végzek.