Bert Hellinger
A családállítás mint terápiás módszer Bert Hellinger nevéhez fűződik. Munkássága meghatározó és az alapját adja a ma már többfelé ágazó módszernek, amely családállítás, családfelállítás néven terjedt el, és jött létre később belőle a szervezetállítás, a rendszerállítás.
De ki az a Bert Hellinger és hogyan alkotta meg a nevéhez fűződő módszert?
Hellinger 1925-ben született a németországi Leimen-ben. Tanulmányait Kölnben kezdte, majd tízéves korától internátusban folytatta. 17 évesen behívták munkaszolgálatra, később pedig sorkatonaként a nyugati fronton harcolt, majd hadifogságba esett. A háború után a marienhill-i szerzetesrend tagja lett és a würzburgi egyetemen filozófiát, teológiát és pedagógiát tanult. 1951-ben pappá szentelték és a rend vezetői a dél-afrikai unióba küldték. Misszionáriusként dolgozott, itt figyelte meg, hogy a természeti népeknél milyen nagy jelentősége és gyógyító ereje van az ősök tiszteletének.
1964-ben ismerkedett meg a csoportdinamikus önismeretfejlesztéssel. A hatvanas évek végén pszichoanalitikus-képzésen vett részt Bécsben, majd újabb és újabb módszereket tanult, amelyeket egymás után próbált ki és épített be terápiás munkájába. Ilyenek voltak például a tranzakcionális analízis (Eric Berne), a hipnoterápia (Milton Hyland Erickson), a rendszerszemléletű családterápia és a neurolingvisztikus programozás, azaz az NLP (John Grinder, Richard Bandler). Különös jelentőségű volt számára a kontextuális terápia a magyar származású Böszörményi-Nagy Ivántól. 1971-ben kilépett a szerzetesrendből.
A családállítás módszerével először Amerikában találkozott. Állításokkal a nyolcvanas években kezdett el foglalkozni és azt hamarosan a pszichoterápia hatékony módszerévé fejlesztette. Mindezt 1988 és 1993 között tartott előadásaiban fogalmazta meg és tette ismertté először nagyobb közönség előtt. Bert Hellinger rendszeresen demonstrálta módszerét a kollégák által szervezett nagycsoportokon. A kilencvenes évek végétől a Hellinger-féle családállítás rohamosan terjedt az egész világon.