A lelkiismeret a kapcsolatok őre

A lelkiismeret az a „hang”, amely jelez, ha valami rosszat teszünk. De mit jelent az, hogy rosszat? Mihez képest?

Az emberi kapcsolatok hátterében a kötődés, a rend és az adni és kapni egyensúlya áll. A kötődés az a lélekben boldogító tudat, hogy odatartozunk a családunkhoz, egy csoporthoz. A rend azt jelenti, hogy a családban bizonyos meghatározott törvényszerűségeknek kell teljesülniük, egy szabályos rendszer működik. Az adni és kapni egyensúlya pedig a kapcsolatok sikeres működésének alapelve.

E három, a kötődés, a rend és az adni és kapni egyensúlyának összjátéka alkotja a lelkiismeretet. Mit jelent ez? Hellinger megállapítása szerint a lelkiismeret az akaratunk fölött álló egyfajta egyensúlyérzék, amely a kapcsolatok fennmaradását szolgálja. Ha valami árt a kapcsolatnak, akkor „rossz a lelkiismeretünk”. A lelkiismeretet érzésként érzékeljük: jókedvként, vagy szorongásként.

Lelkiismeretünk jelez, ha megsérülnek a kötődés szabályai: bűntudatot érzünk, ha a csoport (a rendszer, a családrendszer) kivet magából. Ezért igyekszünk úgy élni, hogy a csoporthoz tartozónak érezhessük magunkat. Lelkiismeretünk jelez akkor is, ha az adni és kapni kiegyenlítését érinti a viselkedésünk: a bűnt kötelezettségként éljük meg, tartozásként, hogy adni kell. A rend tekintetében pedig a bűnt szabálysértésnek érezzük.

A lelkiismeret által „jelzett” bűnösség és bűntelenség nem egyenlő a jó és a rossz fogalmával: gyakran előfordul, hogy a legrosszabb cselekedeteket tiszta lelkiismerettel követjük el, miközben a legjobb cselekedeteket lelkiismeretfurdalástól kísérve. A lelkiismeret különböző jelzései gyakran ellentmondanak egymásnak, belső konfliktusba kerülünk: egyrészt ez lenne a helyes, más szempontból pedig az. Ilyen például, ha más viselkedést kíván meg a csoporthoz tartozásunk, és mást mondjuk a kapcsolat egyensúlya.

Az egyéni lelkiismereten felül létezik egy úgynevezett csoport-lelkiismeret is: ez rejtett és tudattalan. A rendszer minden tagjában megvan ez az egyensúlyérzék, amely a csoport tagjait érő igazságtalanságokra vonatkozik. Ez az, ami hozzánk fűzi a rendszerből kitagadott felmenőinket, amíg helyüket el nem ismerjük a rendszerben. A családállítás arra nyújt megoldást, hogy az ilyen, tudattalan kötéseket feloldhassuk, és immár a saját életünket éljük, a „helyünkön legyünk” a világban.